Bejelentették: ezzel a „néhány tollvonásal” teljesíti ígéreteit Trump az elnöksége első napján

2024. december 23. 13:33

Véget vet a kaotikus határpolitikának és a transz őrületnek.

2024. december 23. 13:33
President-Elect Donald Trump Watches Army-Navy Football Game

Nyitókép: Kevin Dietsch/Getty Images

Karoline Leawitt a megválasztott elnök szóvivője egy interjúban elmondta: Trump számára már az első nap a határhelyzet helyreállítása lesz a prioritás – számolt be a Hill. 

A Fox Newsnak adott interjúban a szóvivő elmondta: „Néhány tollvonással be fogja teljesíteni azokat az ígéreteket, amelyeket a kampány során tett az amerikai embereknek. 

Helyreállítja a határt, felgyorsítja a fracking, és az olaj-engedélyeket, és az elnöki rendeletek segítségével megállítja a transz őrületet az országban”

 – sorolta Leawitt.

A konkrétumokkal kapcsolatban elmondta: újra átnézik azt a törvényt, amely Trump alatt lehetővé tette, hogy a menekültkérőket kiutasítsák az országból.

A tervek szerint Trump tömeges kitoloncolással fogja indítani az elnökségét. „Trump elnök meg fogja kezdeni az amerikai történelem legnagyobb illegális bűnözőket célzó tömeges kitoloncolását ” – mondta Leavitt. 

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
remi
2024. december 23. 16:11
Pár elnöki rendeletet valóban ki lehet adni már jan. 20.-án, csak nem lesz belőle semmi, mert -a korábbi ciklushoz hasonlóan- nyíltan demokáré szövetségi bírók már 21.-én el fogják kaszálni, az összeset. Arról nem beszélve, hogy a demokáré párti kormányzók által vezetett államok ott fognak keresztbe tenni ahol csak bírnak. (Különben meg azt nem is említi, hogy sok iskolában kötelező oktatni a fehérellenes rasszizmust "kritikai fajelmélet" címszó alatt, ez még a transzbuzizmusnál is undorítóbb és károsabb.) Ebből előbb-utóbb polgárháború lesz.
altercat1
2024. december 23. 15:31
Az inga visszalendült és tarolt. Meg kell nézni azt az usa térképet, ahol megyékre lebontva mutatja a nép akaratát. Jön a söprés az oktatásban is, amit elleptek a libsi taknyok.
Chekke-Faint
2024. december 23. 13:40
Megvédjük a szülők jogait, hogy ne lehessen rákényszeríteni őket arra, kiskorú gyermekük új nemet vagy identitást válasszon a szülők belegyezése nélkül. Új identitás nem lesz szülői belegyezés nélkül. Egy magát komolyan vevő országnak nem szabad olyat mondani a gyerekeinek hogy rossz nemmel született. Ez olyan fogalom, amiről soha nem hallottunk az emberiség története során. Senki nem hallott ilyesmiről a mai nap viszont ez történik, ezt akarják, a radikális baloldal néhány éve ezt találta ki. Az én vezetésem alatt ennek az őrületnek vége lesz.
Chekke-Faint
2024. december 23. 13:39 Szerkesztve
Donald Trump ígéreteiből… Hivatalba lépésemkor első dolgom az lesz, az oktatási minisztérium tájékoztatni fogja államokat és tankerületeket, hogyha bármelyik tanár vagy iskolai tisztségviselő azt sugallja egy gyereknek, hogy esetleg rossz testbe született, súlyos következményekkel kell szembenéznie beleértve a polgári jogsértéseket is a nemi megkülönböztetés miatt a szövetségi finanszírozás felfüggesztését is. Az új tanári hitelesítő testület részeként támogatni fogjuk azt az oktatást, amely a hagyományos családokról szól az anyák és apák szerepét ahelyett, hogy eltörölnék azokat, amelyek a nőket és férfiakat különbözővé és egyedivé teszi most is. Arra kérem a kongresszust, hogy fogadjon el egy törvényjavaslatot, hogy a két nemet, ismerjen el az Egyesült Államok Kormánya. A férfi és a nő, és ezeket születéskor határozzák meg. A törvényjavaslat egyértelművé teszi azt, hogy IX törvénycikk alapján megtiltja a férfiak részvételét a női sportokban is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!